út....

Ahhoz képest, hogy csak két napra utazom....

kész lett, ez lett...

felismerés

Sokszor van, hogy felismerek valami olyat, amiről azelőtt nem tudtam, hogy felismerésre vár... független attól, hogy sokszor libegett a szemem előtt.

Olyankor, mikor rájövök, nagy teher zuhan alá a szívemről.

Holnapra tervezem, hogy elkezdem életem eddigi legnagyobb rajzát. Már meg van a terv( és ha jól sikerül) a helye is. Majd lesz fotó róla, ami talán ide is felkerül, mert már most büszke vagyok rá. Persze ennek a büszkeségnek az érzete lehet szép lassan elmászik majd, mivel hajlamos vagyok elégedetlenkedni. Semelyik rajzommal sem vagyok elégedett és egyik írásommal sem... Tudom a problémát, felismertem. Kezelem ám, csak nem minden kezelésnek százszázalékos a hatása.

ízletes pillanatok

Max

Vannak idők, amikor hálát adok az éginek a maximalizmusomért. De van, amikor nem. Sőt... van, hogy én magam töröm össze az álmaimat, azért, mert valamit nagyon szeretnék tökéletesre. Ma este éppen ezt tettem. De lehet csak túl fáradt vagyok. Jó lenne nem ilyen lelki zűrzavarban nyugovóra térni, de.... Noo, remélem visszainog a hangulatom... meg amúgyis. Jövő hétvégén feltöltődöm, végre.

A négy nap

Olyan érdekes, mert vannak pillanatok, amikor csak úgy elvagyok. Két nap is van, hogy nem csinálok semmit. Aztán a harmadikon, mikor már jön a negyedik, a "menni kell" nap, akkor aztán zúdul minden. Mindent egyszerre szeretnék, csak hát észreveszem: nincs idő mindenre. És akkor megállok és elkezdem bánni, hogy eltelt két nap a szinte semmivel. És megint csak így lesz. Kell idő, relaxálás, pihenés, ami feltölt, megnyugtat. Csak az a baj, hogy a relaxálás elveszi minden szabadidőmet.

De... marad is idő, néha csak pár órák, amikre tán picit rá is kényszerítenek. De nem bánom.

Ilyen például a barátok. Ennek hálájaként itt egy fotó a fotósorozatból(amit mosollyal az arcom újra és újra telhetetlen végig akarok nézni.)

Blogok

Azt hiszem ez így jó lesz. Mármint a blogom kinézete. Bár még kissé idegen de szerintem megszokom. Leginkább a régi blogarchívumom hiányzik. Annyi minden volt ott...

Tudom... ezt a blogom kevesebben fogják olvasni, mint a régit. Lehet nem is baj az... találkoztam ott sok nem szimpatikus egyénnel, akiket a való életben biztosan elkerülnék. Mondjuk... itt nem tudom mi a helyzet. Majd kiderül.

Most lehet egy darabig a régi blogom sűrűn szóba kerül majd, de idővel biztosan alább hagyom a témát.

Relatíve az első

Gondolom fura lehet ott az a kettős. Ott fent a címemben. Nos... nem véletlen van ott. Egy blogot már lezártam. Ez a folytatása úgymond.

Tegnap este sokat gondolkoztam ennek a címén... de alig találtam megfelelőt, ezért lett Valahol én 2.

Már csak azt remélem, hogy ez a blog is majd úgy a szívemhez nő mint az előző.