Józan és tudatos gondolkodású embernek tartom magam. Mégis az életben akadnak olyan szituációk, amikor az ember nemhogy tudatos, de még gondolkodni sem  tud.
Jön pár érzelemhullámos helyzet, aztán annyi a józan észnek. Végül csak cselekedsz, lassan nem is tudod, hogy mit, miért... van-e értelme? ... vagy  már csak spontán azért teszed, mert eleged van abból, hogy semmi sem jön össze.
Csak annyi maradt, hogy megragasz minden egyes momentumot, ami afelé irányit, hogy valami összejöjjön. Vagy ilyen reménygyártott helyzetek, amiket saját magadnak generáltál, magadra erőltettél... de már ha eddig végigvitted, vidd már végig teljesen, mégha azután sikálod is a földet az arcoddal. Így legalább nem lesz benned az a tipikus "mi lett volna ha..." teher.

Utolsó szabadnapom munka előtt. Olyan hamar elrepült ez a két hét... nem is tudom mivel. Olyan sok hasznot nem tudtam kifacsarni az egész szituációból, de legalább történtek emlékezetes dolgok.
Aztán folytatódhat tovább, ami volt ... csak remélem könnyebb lesz elviselni ....

Idén elég későn kezdtem el várni az őszt. Máskor már olyan  augusztus közepén elkezdődik ez a folyamat. Aztán ma, hogy leesett az eső  úgy előhozott bennem mindenféle érzést.

Mennyi hablaty ... ami csak azért születik, mert szeretném elfedni az előző hozzászólásom, ami nem épp kissé túlfokozott érzelemhullámokba született meg. Törölni nem akarom, ezért igyekszem csomót írni, hogy minél hamarább nehezen lehessen megtalálni.