Mi rosszabb a paranoiánál? Szerintem semmi.
Vagy mégis talán az, mikor már tudod, hogy túlzottan paranoiás vagy és mégsem tudod leküzdeni.
Vagy tényleg van okod erre?
Az a rossz, hogy az embertársak sosem őszinték. Vagy legalábbis a többsége nem. És talán ez idézi elő, mivel lehet ha őszinték lennénk, ez nem alakult volna ki.
És ismét (vagy még mindig) az emberiség a ludas (nem csak ezért). Hiszen minden olyan egyszerű lenne ha őszinték lennénk egymással, még ha a másiknak ez fáj is.
Persze akkor ott jön az az irónikus dolog (tudományban visszacsatolás), hogyha mindannyian őszinték lennénk, nem lenne önbizalom az emberekben.... semmi sem jó, sehogy sem.
Ezt a konklúziót már levontam itt párszor... (és még néhány ezerszer lefogom.)
De tényleg így van...
Ha az ember ha picit is gondolkodik, rájön, hogy minden olyan tökéletlen, értelmetlen. Ezért van az, hogy meg vagyunk áldva ezzel az öngyilkosságos maszlaggal.
Ha jobban beletekintünk rengeteg gondolkodó lett öngyilkos. És talán azért mert annyira belefáradt a fentebbi konklúzióba és élet értelmetlenségébe, hogy már azt látta: nincs visszaút.

Talán erre az a mentsvár, hogy minden energiánkat abba fektetjük ami igazán kikapcsol, lefoglal, megnevettet, közben nem törődvén az esetleges paranoia veszélyeivel.

Ez most értelmetlen, de úgyebár mint említett volt régebb is az ember magából indul ki. A környezetéből, tapasztalataiból ....

Az öngyilkosságos része pedig csak példa volt.

Mi nők rettentően függünk a férfiaktól, még akkor is ha ezt nem valljuk be. Aztán elérkezik egy olyan pont, amikor már annyival is megelégszünk, ha csak ott van mellettünk egy ellenkező nemű. Nem kell úgy semmi, csak annyi, hogy rád nézzen, feléd hajoljon, kimondja a neved, vagy kérdezzen valamit. Ez valamennyi elégedéssel tölt el és jól esik egy nő lelkének.
Érdekes dolog ez, és egyáltalán nem értem, mert egy nő ha logikusan gondolkozunk nem erre vágyik ...
Vagy néha csak spontán megelégszik. Szerintem ez már szomorú dolog, mert az azt jelenti, hogy az illető viszonylag magányos. És már bármivel beéri, csak legyen valami.

Nem minden szó igaz, ami szép ...

Goodbye my only (love) friend....

Vannak...

Szép tavaszi reggel volt ez:

Vannak ám dolgok. Még látszott ahogy a nap kerek. Bár a kép nem adja vissza, úgyhogy ez csak legyen egy szimbólum erre a szépre. A nap további részére már nem emlékszem. De ez emlékezetes reggel volt. Csakis azért, mert gyönyörű volt a napfelkelte. 

Ilyenkor úgy vagyok, hogy leszeretném írni a látványt...de.... mivel egyszerűen nem lehet ezért beletörődöm: nem lehet. Jó, hogy kitalálták a leírhatatlant, mint szót.

Vannak emberek akik fontosak nekünk, de nem tudni miért. Néha megkeserít nagyon az okoskodó, szarkasztikus megnyilvánulása, de mégis levegőt veszek és magamban megemésztem, mert fontos. De ezt rajta nem érzem. És ez nem jó. Csak... fontos... fenébe is. És mivel nem akarom elveszíteni, tolerálok. Csak így eltávolít... nem szeretem, hogy ennyire azt hiszi, ő ritkán hibázik egy kapcsolatban.

Vannak dolgok, amikkel szembe kell néznünk. Mégha nagy teher, meg félelem és miegymás is. Muszáj, mert a szebb múlik rajta.... Szebb? ... nem... hülye szó ez ... jobb. Vagy tán csak a biztosabb. Mindenesetre, ilyen helyzetekben kell valami olyan, ami bátorságot ad. Szerencsére nekem van olyanom.... bár még mindig gyomorgörcsös az egész megélés.