Hatások. Aztán az elvárások. Utálom őket. Ahogy a gyomoridegtető időszakokat is. Eltart úgy... egy ideig. És nem épp rövid ideig.

Írhatnának már feliratot a PA4-hez ....

De a képébe vágnám, hogy semmi köze hozzá. Privát magánnyomorom... amíg nem az övé, szarjon le. És a többi másik is, akiknek pletykálhatnékjuk támad.

Elcseszett egy időszak ez. Minden a feje tetejére állt.  De szerencsére tudom kezelni, mégha néha dührohamozok is.

Csak lenne már időm. Annyi minden van, és mégsincs. Hihetetlenül hiányzik az ami én vagyok. Unom már azt ami lennem kell.

De voltak ám kikapcsolós szituációk is ebben a ne mondjak csúnyát de elcseszett hónapban.

Van, hogy csak nézed. És próbálod leolvasni az átok arcáról, hogy mi jár a fejében. De nem tudod. Csak szerencsétlenül ülsz előtte és motyogsz. Ránevetsz, ő vissza... de mégsem. Azért mert nem úgy teszi, ahogy azt elvárnád. Hülyeség. És nagyjából két hetes történet. Csak úgy eszembe jutott ezen inspirációszegény időszakban. Valamit érzem, hogy jó lenne kiadni, de amíg nem tudom, hogy mit, csak ilyen lejárt, értelmetlen zagyvaságok lesznek. Vagy nem lesznek, mert általában nem írom le az ilyen kitöréseim. Ez is csak úgy jött, mert hiányoztak a pillanatok, amikor látom, ahogy telnek a sorok.

Egyre monotonabb a körülöttem lévő kavalkádos létezés. Keszekusza gondolatokkal teli olyan ígéretek sorozata saját magamnak, amiket még én sem hiszek el. Reményadós szituációkat gyártok, ami talán csak ennyi és semmi több.