Mi nők rettentően függünk a férfiaktól, még akkor is ha ezt nem valljuk be. Aztán elérkezik egy olyan pont, amikor már annyival is megelégszünk, ha csak ott van mellettünk egy ellenkező nemű. Nem kell úgy semmi, csak annyi, hogy rád nézzen, feléd hajoljon, kimondja a neved, vagy kérdezzen valamit. Ez valamennyi elégedéssel tölt el és jól esik egy nő lelkének.
Érdekes dolog ez, és egyáltalán nem értem, mert egy nő ha logikusan gondolkozunk nem erre vágyik ...
Vagy néha csak spontán megelégszik. Szerintem ez már szomorú dolog, mert az azt jelenti, hogy az illető viszonylag magányos. És már bármivel beéri, csak legyen valami.

Érdekes bókot kaptam a minap. Mégpedig, hogy igen, szép vagyok... csak ne lenne ilyen fehér a bőröm.
Érdekes, mert soha nem volt különösebb bajom a fehér bőrömmel. Mondjuk ezután sem lesz, csak meglepett az egész szituáció. :D
Jól esett a bók, mert viszonylag őszinte embertől kaptam. Neki elhiszem amit mondott :).

Emellett vannak ám dolgok, amik ilyen időszükségesek. Türelempróbra.
Szóval most érik meg igazán, hogy milyen tűrésfaktorral rendelkezem.
Eddig ilyen Mario szintű türelmet értem el. Az nálam nagy szó, mert így alapjáraton a passziánszon és a kis színes lufik lelövős játékon kívül nemigazán fut másra türelmem.
A Mario pedig egy olyan játék, hogy rühellem, mégis valami türelmi nádszál arra enged ösztönözni, hogy bazd, végignyomom, mert kíváncsi vagyok mi jöhet még. Meddig bírok még ugrálni a megevős virágok fölött. (Istenem de utálom azt a játékot.)
Szóval, összegezve... peprillanat várok(a fehér bőrös szépségemmel együtt) arra, hogy valaki időszüksége az én türelempróbám gyümölcse legyen. ;)