Érdekes végigélni azt a folyamatot miközben valaki levegőnek sem néz. Pedig elmondások alapján fontosnak voltál titulálva, általa, és nem csak spontán erőltetésből fakadó, ember által reménygenerált illúzió a dolog.

Egy idő után(mikor már realizáltad, hogy ez tényleg nem keres a számodra már-már katartikus döntésed után) csak nézel mint egy marha, hogy ez tényleg ilyen könnyen elfogadja, ahogy kilépsz az életéből?
Mondjuk... Erős túlzás, hogy elfogadja.... hogy őszinte és színvonaltalan legyek: leszarja.
Te meg gyötrődsz szépen a tudatosulás határain, amiket végül ilyen reményvesztett állapotok uralnak, ki tudja meddig.
Végül jönnek azok a gyönyörű miértek, amikre nincs válasz, és inkább csak menekülsz a gondolattól, hogy gondolj rá....
De sajnos nem lehet menekülni, mert bár odanyögtél neki egy erőltetett véget, a pontot az ő magyarázata tette volna az i-re.

Szóval most vagy erős leszel és eltemeted magadban a hiánya okozta fájdalmat, remélve, hogy kis idő és nem fog már fájni a fentebbi eszmefuttatás, vagy elküldöd neki ezt a bejegyzést, remélve, hogy végre legalább kimondja, hogy "nem érdekelsz".

Ez már az egó-tól füg. És ha elküldöd neki, akkor az azt jelenti, hogy nagyon fontos személyt vesztettél el.... ha nem, akkor büszke vagyok rád.... mert a becsületeden nem esett csorba.

"Meg leszel mondva,
ki leszel dobva a szemétdombra,
ott lesznek az egerek,
Kirágják a beledet."

De jönnek a macskák és megeszik a farkát.

Érdekes rímcsata.
 Egyébként ez a vers egyik munkatársam inspirációja, akit naphosszat szapultam különféle banális belekötésekkel.
Aztán megnyilvánult az én spontán "rímképességem" is, ami mondhtani kellemessé tette a napot.
Csak ne mennének el emberek, akikhez közel kerültél. Olyan rossz, ahogy látod, hogy csak 3 - 2 - 1 nap van még hátra a távozásáig.
Picit olyan mint a halál. Tudod, hogy eljön... csak annyi a különbség, hogy itt van fogalmad hányat kell aludni addig.
Semmi sem lesz már a régi. Még a szobám sem az elkövetkezendők után. Csak ne legyen az, hogyha netalántán annyi az egész megpróbálok nem kombinálni dolognak, akkor nem lesz a szobám az a tipikus valami, ami mindig egy adott kombinációra emlékezteti az embert.