Van mikor már annyira fáj valami, hogy tudod: el kell engedned.
Magad miatt ... mert csak érlelődsz egy olyan szituációban, amiben csak te veszel részt, holott a másik sokkal jobban kéne szenvedjen.
Nehéz... de nincs mit tenni.
Elérsz egy olyan pontra, hogy már attól fáj az egész, hogy ennyire hidegen hagyja, és te még mindig csak ugyanazt és ugyanazt éled meg magadban.
Tehát a második fele ....hogy legyek egészen konkrét.

Az előbb eszembe jutott az a szó, hogy "szörnyű". Annyi mindent magába foglal. Annyi emléket és érzést hordoz, hogy hosszú elmondani. Mégis ez a piciny szó összefoglal.

Mint következtetni lehet nem épp pozitív tényezőre utal. Inkább valami olyasmire amitől menekülsz. Kilépsz a szobádból és  magad után hagyod, odabent, ami sajnos ott marad és mikor visszatérsz az ugyanazzal a lendülettel, ahogy becsukod magad mögött az ajtót, visszatalál hozzád.

Nem lezárod csak elnyomod. Találsz dolgokat, amik elterelnek róla, de nem szüntetik meg.

Idő kell, hogy megszűnjenek. Vagy csak álltatja magát az ember ezzel az időhistóriával? 

Aztán ott vannak az emlékek, képek, írások, amik ... nem is tudom ... tűz által kéne veszniük ... hamár képtelen vagy félvállról könnyűnek venni. De lehet egyáltalán az érzéseket könnyűnek venni? Nekem sosem sikerült. Valami mindig elnyomott valamit. Valami intenzív, talán valami újabb negatív... vagy pozitívnak induló később negatívvá váló baromság.

Hülyeség olyasmivel foglalkozni, ami meg sem érdemli, de ugyebár köztudott, hogy az ember mennyire intenzíven képes olyasmivel törődni, amivel nem kéne. Ami annyit sem érdemel, hogy meglásd a szituáció által generált pozitivitásokat. De fenéket, mikor ért meg az ember olyat, hogy intenzívebben élje meg a pozitívat, mint a negatívat?

Fenébe, hogy hiányzol te idióta...

• Szerintem meg... (legalábbis arra jöttem rá ma reggel), hogy a dolgok tök spontánul keletkeznek. Hülyeség ez az "azért vannak dolgok, hogy tapasztaljunk, megerősödjünk" duma. Pont olyan az életünk is, mint az ha látsz tegyük fel két azonos számból álló rendszámú autót elhaladni magad előtt. Tehát az sem volt megrendezve, vagy ilyesmi. Csak úgy alaklult, spontán dolog.
• 
  

  És ez az Isten létezik dolog is érdekes. Csomó értelmetlen dolgot csap oda eléd, aztán te kezdj velük valamit. És mindig ugyanazt. Ha ámítod magad arra jutsz, hogy így próbál megerősíteni, de fenéket .... spontán csak szerencsétlen vagy.
• 
  

  Tehát ha full realistán nézed a dolgokat, rájössz, hogy minden csak ámítás. Saját magam ámítod, mert reménykedsz. Azt hiszed, hogy valami felsőbb erő koordonálja a mozgásaid, de ez nincs így. Ha Isten létezne legalább egy csöppnyi jót adna, hogy azért néha érezd is, hogy nem volt értelmetlen a földkaparásod.
• 
  

  Ez olyan mint az Univerzum ... az emberek kitalálták, hogy valami felsőbb erő pottyantotta, mert a buta, balga ember nem gondol bele abba, hogy csak kémiai reakciók sorozata az egész. De ha már gondolkodsz, akkor máris ott az ésszerű magyarázat, miszerint az ősrobbanás nem is olyan véletlen, és sokkal realisztikusabb magyarázat, mint az, hogy Isten 7 nap alatt kitálalt mindent.
• 
  

  Persze most felmerülhet az a kérdés, hogy lehet az ősrobbanás Isten műve ... nem tartom kizártnak, de nem is hiszek benne.
• 
  

  Ja, és még valami(és ezzel befejezem a mai filozófiámat).... oké, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét, de péládul arra is van magyarázat, hogy emberek meggyógyultak különféle ilyen vallási szertartásokon. Kicsi az esélye, hogy épp akkor következik be a szervezet önmeggyógyítása, de nem lehetetlen. Ez sem csoda, csak a szervezet reakciója az esetleges támadások ellen, mert ugyebár mindenkinek van immunrendszere.
• 
  

  Tehát a megtapasztalások is lehetnek ilyen véletlenek, mivel az ember, mikor szüksége van vígaszra, keresi azt, és meg is találja, mert ő, saját maga odagenerálja az életébe.