Van, hogy csak úgy elegünk lesz. És megtanulunk elengedni ... hosszú idő után érezni tudjuk, hogy nincs szükségünk arra a dologra, ami oly sokáig rabul ejtett. Csak az a gond, hogy ehhez lehet évek kellenek. Ami meg ha úgy vesszük időpocsékolás. Szánhatnánk más fontosabbra azt az elpocsékolt időt, de valahogy mégis így kellett lennie. Bonyolult... de örülök, hogy eljutottam arra a szintre, amire.

Emlékszem még a régi december hatodikákra. Amikor reggelente izgatottan tapostunk ki a konyhába és láttuk a Mikulás hozta ajándékok sötétben kirajzolódó árnyékos alakjait. Már az is felemelő volt. Talán még felemelőbb, mint maga a bontogatás. Izgatottság volt bennük, mikor még nem tudtunk mit rejtenek a cipőink. Sosem kaptunk nagy dolgokat... de nem is baj. Tudtunk örülni annak a picinek is.
Olyankor megszűnt a világ. Elfeledkeztünk mindenről.  Még arról is, hogy iskolába kell menni. Ha anya nem szól, képesek vagyunk az egész napot ott tölteni a cipők előtt. A december hatodika reggelek olyanok voltak mint a hétvégék ... hiányzik...