Vannak...

Szép tavaszi reggel volt ez:

Vannak ám dolgok. Még látszott ahogy a nap kerek. Bár a kép nem adja vissza, úgyhogy ez csak legyen egy szimbólum erre a szépre. A nap további részére már nem emlékszem. De ez emlékezetes reggel volt. Csakis azért, mert gyönyörű volt a napfelkelte. 

Ilyenkor úgy vagyok, hogy leszeretném írni a látványt...de.... mivel egyszerűen nem lehet ezért beletörődöm: nem lehet. Jó, hogy kitalálták a leírhatatlant, mint szót.

Vannak emberek akik fontosak nekünk, de nem tudni miért. Néha megkeserít nagyon az okoskodó, szarkasztikus megnyilvánulása, de mégis levegőt veszek és magamban megemésztem, mert fontos. De ezt rajta nem érzem. És ez nem jó. Csak... fontos... fenébe is. És mivel nem akarom elveszíteni, tolerálok. Csak így eltávolít... nem szeretem, hogy ennyire azt hiszi, ő ritkán hibázik egy kapcsolatban.

Vannak dolgok, amikkel szembe kell néznünk. Mégha nagy teher, meg félelem és miegymás is. Muszáj, mert a szebb múlik rajta.... Szebb? ... nem... hülye szó ez ... jobb. Vagy tán csak a biztosabb. Mindenesetre, ilyen helyzetekben kell valami olyan, ami bátorságot ad. Szerencsére nekem van olyanom.... bár még mindig gyomorgörcsös az egész megélés.

Mikor végre eldöntöm: lazán veszem, akkor jön egy olyan hopponat, hogy köteleznek: mégse vegyem. És ez enyhén irónikus... pedig, pedig lazán vettem (azzal együtt, hogy mindent beleadtam.)

Egy vicc az egész, de sírunk mi majd. Az emberiség, szakadékba hajt.

Úgy szeretem, szerettem ezt a várost .... de ahogy végignézem az utakat, nem látok mást, csak mocskot, mocskos embereket, akiktől félni kell.... akik követnek, hogy elvegyék azt a kevés pénzt is tőled, amire szinte kenyeret is alig lehet venni.
És akkor az ember merítsen erőt, ha minden nap szinte ki van téve ennek a mocsoknak, ami körülöttünk uralkodik.
Most, összegezve, egy szóban leírom, amit a naplómban 3 oldalon át taglaltam ... muszáj az a bizonyos metamorfózis.... muszáj, nagyon.
Másképp... ááá  hagyjuk csattanósnak ezt a bejegyzést, így, ahogy van.

Van akitől elvárom, hogy emlékezzen a szülinapomra(de nem köszönt fel), van akitől nem és mégis felköszönt. Van akinek utólag eszébe jut .... magától, puska nélkül ... Ja és van akinek hetekkel előtte már. És ez a legjobb érzés. Örülök, hogy van egy olyan utolsókategóriás barátom.


Lényeg a lényeg, amit már hónapokkal ezelőtt kinéztem, szülinapi ajándéknak megkaptam :):

egy rész

Néha úgy érzem kikészülök attól, hogy az időmet alakítják. Mint valami gyúrmadarab, úgy érzem magamat néha...  pedig roppant türelmes vagyok, ami azt illeti. Főleg ha a biztonságosról van szó. De akkoris... nagyon le tud verni ha alkalmazkodnom kell ahhoz, hogy más beosztja az időmet. Méghogy szabadok vagyunk... csak dolgozzon az ember egy olyan néha instabil cégnél, mint aminél én dolgozom. Ennyi bajom van a munkahelyemmel.


Rossz, mert ilyenkor tipikusan rámjön a hangulatingadozás. Amúgyis nagyon jellemző ez rám ... hát még ha kiprovokálják belőlem. De nem panaszkodom, mert ma és tegnap is nagyon sokat haladtam előre azzal ami fontos. Amit még nehéz nyiltan kiírni, de tán majd eljön az ideje annak is, hogy leírom azt az egyszerűnek tűnő szót.


Vannak emberek akikre egészen sokat gondolok. Van, hogy évszakokhoz fűzök embereket. És ahogy közeledik annak az embernek az évszaka, erősödnek az emlékek, a békabrekegések és minden más emlékes szituáció.


Itt egy kicsi a benemvallottból. És most először(hosszú idő óta) elégedett vagyok.

összefoglalva

Picit elálomvilágosodtam. Mióta hazajöttem, azóta. Olyan kizártam a külvilágot dolog ez, bár így is hatással volt az, nem kis szinten.
Az amúgyis érzelemdús és katarzisokkal teli időszakomat fokozták az itthoni problémák is. Bár ma végre sikerült kiadni magamból valamilyen szinten, szóval talán jobb... csak túl frissek az emlékek, élmények, emberek és minden. Picit még érzékeny vagyok, de néha magamra sem ismerek, annyira kikapcsolok. Olyankor csak jár a fantáziám, átélek, kitalálok dolgokat. Meg vannak dolgok, amik lefoglalnak.
Például ez itt:

... meg az, hogy újra elővettem Albert Camus: A pestis könyvét. Már talán két éve kínozzuk egymás a könyvvel. És nem azért, mert nem fog meg a témája ...csak nem  tudom. Nem volt időm olvasni? .... nem hiszem, hogy nem lett volna. Sőt most még kevesebb van, mint volt, és mégis olvasom. 

Szóval a leglogikusabb következtetésem az, hogy kell valami, ami más. Valami más is a rajzoláson és az irkalapokon kívül. Mostmár csak idő kéne. Mondom én ezt, akinek régebb mottója az volt, hogy az embernek arra van ideje, amire szán. Szánok is ha azt nézzük. A napi 6 vagy 7 órából, amit itthon töltök van egy kis idő is, erre meg arra is. Persze kedv szerint. Meg alváson kívül.

Node, ne felejtsem ki a fentebb említett katarktikus dologért felelős eseményt. 

Itt egy kép, ami mindent elmesél: