Amikor valaki párkapcsolatba lép valakivel, mindig az az első reakcióm, hogy: na... ezentúl ehhez sem lehet hozzászólni. Legtöbbször úgy vélem be is igazolódik ez a "félelmem".
Azért írtam idézőjelbe, mert ezt szokás mondani. Amolyan sablonos mondat.
Viszont ez mégsem igazán félelem, mert úgy vélem, hogyha valaki hanyagol egy kapcsolat miatt, akkor hagyni kell őt. Annak nem vagy elég fontos, és erre más nem lehet a reakciód, mint az, hogy te is ugyanígy viszonyulsz hozzá.

Szóval, az elmúlt idő során megtanultam, hogy az embereknek azt kell adni, amit kapsz tőlük.

Én azt mondom először áldozz rá valakire mindent, aztán ha látod, hogy ugyanazokat (vagy még többet, vagy személyiségéből fakadóan kevesebbet, de azt önzetlenül) visszakapod, ott tényleg önzetlen szereteten alapul a dolog.
Viszont  ha első, vagy második alkalom után már érzed is, hogy esetleg önző veled szemben, akkor hagyd a fenébe és egy percet se rágódj miatta.... Ez azt jelenti, hogy nem való az életedbe. Nem jelent semmit. (Vagy legalábbis nem kéne jelentenie.)

És most jön az a kérdésem, hogy micsoda a semmi?
Egyszerűbb mint eddig azt hittem. Csak spontán SEMMI. Tehát az az ember is egy semmi. Nem fogod megérteni miért önző ha te jó vagy, mert a semmit nem lehet megmagyarázni.

-

Bár azt mondják, hogy (röviden, és szépen összefoglalva, nomeg persze általánosítva, és ezzel az egész társadalomra rázúdítva): kihasználnak ha jó vagy az emberekkel.  Én úgy gondolom ez nem feltétlen van így. A kihasználás csak egy tapasztalat. Az önzőség megtapasztalása.

Viszont azt kihangsúlyoznám, hogy szerintem bizonyos mértékig kihasználhatónak kell lenni. Ez amolyan fegyver a kezünkben. Ezért tudatosan kell kihasználhatónak lennünk.

Igen, igazságtalanság, tisztában vagyok vele ... de aki igazán erős, annak ez nem fájdalom és csalódás, csupán egy pipa a listán, hogy nincs szükséged rá, sem neki rád.