Mi nők rettentően függünk a férfiaktól, még akkor is ha ezt nem valljuk be. Aztán elérkezik egy olyan pont, amikor már annyival is megelégszünk, ha csak ott van mellettünk egy ellenkező nemű. Nem kell úgy semmi, csak annyi, hogy rád nézzen, feléd hajoljon, kimondja a neved, vagy kérdezzen valamit. Ez valamennyi elégedéssel tölt el és jól esik egy nő lelkének.
Érdekes dolog ez, és egyáltalán nem értem, mert egy nő ha logikusan gondolkozunk nem erre vágyik ...
Vagy néha csak spontán megelégszik. Szerintem ez már szomorú dolog, mert az azt jelenti, hogy az illető viszonylag magányos. És már bármivel beéri, csak legyen valami.