Egy érdekes gondolat ütött meg, így... alvás helyet. Nem azért mert olyan erős szinten önbizalomhiányos lennék, de ... hogy lehet valakinek önbizalma anélkül, hogy valami adjon? Szerintem akármennyire is küzködünk, elhitetünk, akkor is kell a pozitív behatás ennek elérése érdekében. Ilyen tipikus, megmondják, hogy szép vagy, úgy, hogy nem érzed magad annak. Persze nem akárki, mert most mind jöhet egy ilyen utcán fütyölős szemétláda ... De mindegy is, mert merül a laptop, és az ébresztő mindjárt csörög.

Szóljanak a hangok ;)

-

Mára már köztudottá vált, hogy az emberek ismerik azt a közhelyt, miszerint csak akkor tudunk értékelni valakit, hamár elveszítettük. Mégsem teszünk ennek meggátolásáért.
Nem tudom miért ... nem is tudom tapasztalni ezt, mivel ha úgy vesszük senkinek sem vagyok olyan szinten értékelendő, hogy észrevegyem, tényleg megbánnám ha elveszíteném.
Magyarul nem sok ember van, aki törődik velem. Ez most így erős, mert vannak barátaim, van minden, de olyan ember, akiből olyan szintű törődést váltok ki(olyat, mint amilyet én szenvedek most is valakiért), nem nagyon jött még.
Tulajdonképpen nem is várom, hogy jöjjön. Miért kéne várnom? Hogy szenvedjen? Kösz, nem. De azért mégis érdekes ez ... folyton kuszálódnak a fejemben a gondolatok ezzel kapcsolatban. De továbbá is csak ilyen folyamatos körforgásos, semmit nem érő flozófiák íródnának, amik alapjáraton nonszensznek titulálhatóak..
Szóval elég ez így.

Előfordul, hogy annyira akarunk valamit, annyira vágyunk valamire, hogy képesek leszünk elűzni azt a legtöbbször jelenlévő pesszimizust, ami az átlag többséget uralja.
Alapjáraton egy pesszimista embernek mondanám magam, pár hintésnyi realista gondolkodásmóddal... Szóval, tehát (mint mindig) magamból indulok ki.
Végre akadt az életemben egy olyan dolog, amit annyira akarok, hogy képes vagyok szemléletet is váltani. És tulajdonképpen azért váltottam mert nagyon akarom. Persze jönnek ilyen hullámok, mert ugye egy pesszimistának nem épp gyerekjáték átállni egyikről a másikra. Talán itt rontom el. Itt vonzok negatívan ... ki tudja ... de a lényeg, hogy minden erőmmel, bátorságommal és optimizmusommal (meg remény, akarat és még sorolhatnám társulásával) elérem azt amit akarok ...

Pont az előbb olvastam egy idézetet, ami arról szól, hogyha történik bármi pozitív, azt azonnal felemésztjük, mivel olyan ritkaság.

Van benne igazság. Ezután jön, hogy topogsz pont abban a szobában, ami azelőtt biztonságba rejtett. Ami mostanra már csak a magányhoz hasonlítható szóhoz tartozik.

Mindig is azt hittem, hogy remek koncentrációval rendelkezem. Egészen máig, amikor is azt feltételeztem a Hobbit című filmről, hogy az a Gyűrük ura. És kb fél óra után tudatosult, hogy rossz filmet nézek. A pláne pedig az, hogy akkor jöttem erre rá mikor már kb fél órát lefuttattam a filmből.. hiába... mindkettő majdnem 3 órás ....
Szóval, ma megnéztem másodjára is a Hobbitot.
Mit is csinálhatnék mást? ... van, amikor az ember tudja, hogy irányít (vagy legalábbis az én jelenlegi elhatározatlanodásomban csak sejti) és mégsem tud tenni. Vagy tudna, de ott van ugye a mi van ha ...
Mindenesetre rossz tudni, hogy az amit te adnál, az pont amire vágyik, és mégis csak a hobbitok maradnak így ebben az órában.

Egyik barátnőmmel fedeztük fel azt a tényt, hogy minden jó dolog után jön valami rossz. Mondjuk ez magától érthetődő, csak nem mindig tudatos. Lehet karma, vagy vonzás törvénye, vagy éppenséggel egyéb más ... de valahogy a jók mindig kevesebbet tartanak mint a rosszak. Vagy éppenséggel közbevágja valami negatív azt a parányi jót is. Vagy nincs is pozitív, ami miatt eljutsz egy olyan szintre, hogy már nem  tudod a kellemes emlékeket sem kellemesnek látni. Olyan hidegen hagy érzést nyújt .... ilyenkor vágyik az ember legjobban a pozitívra, ami persze akkor jön, mikor nem is vágyunk rá.
Erős irónia ...
Ilyenkor mit lehetne tenni?
Értékelni az apró dolgokat... de aki tudja miről beszélek az csak spontán szemberöhögi azt, aki ezt tanácsolja.

Vannak az ember életében nehéz időszakok. Amik gyengévé teszik. És amiket nehéz leküzdeni... nagyon nehéz.
Ilyenkor kívánja az ember azt, hogy bárcsak a teste lenne beteg csak. Az olyan egyszerű folyamat. Megfázol, beszedsz egy pár bogyót, pár nap múlva meg megint a régi vagy. De mikor más jellegű probléma jön, akkor perpillanat azt sem tudod, hogyan kezeld és mivel.
Ilyenkor szükséges a higgadtság és a koncentráció. És az empátia. Meg a nem késbe esés. Plussz a család és az őrült barát jelenléte, aki képes felmászni veled arra a bizonyos "magaslati helyre" is, mégha azután nedves törlőkendővel is viszi le a lázát. :) :)

Szó mi szó, azt tapasztaltam, hogy tényleg erős vagyok. És az ember elkeseredésében tényleg hatnak olyan dolgok, amikhez azelőtt szkeptikusan állt hozzá.

Csak lábaljak ki teljesen. Ne maradjon nyoma és legyen minden a régi. Persze azért az extrák jöhetnek. ;)

Észrevettem, hogy az ember annyira tud összpontosítani egy adott dologra, hogy emiatt bármit képes kizárni. Nálam ez tudatosan működik. Tisztában vagyok azzal, hogy  mi köt le és hogy mi az aminek le kéne kötnie.
Hogy hogyan kezelem ezt? Találok valami harmadikat, amihez nem kell nagy erőfeszítés. Ez általában a filmek.

Aztán a tegnap is pont ugyanez volt. Csak a bökkenő ott lett, hogy igencsak tanulságosnak bizonyult az a film, ami kissé erős túlzással de bűntudatot ébresztett bennem, mert olyan keveset élek, ahhoz képest, hogy olyan sok dolog van, amit szeretek.

Elvileg tanulnom kéne ebből, aztán mégis ma elővettem egy harmadik filmet, amit szinte végig untam.
Tehát már sötét is van.
Már látom előre a hetemet, és bárcsak ne lenne úgy.

Az ember arra született, hogy átéljen dolgokat. Azokból pedig tapasztaljon ...
Olyan nehéz szavakba önteni egy élményt... egy embert... egy napot, vagy kettőt, hármat. Mindegy.
Lényeg a lényeg, szerintem mindenből kell tapasztalnunk. Legyen az pozitív vagy negatív élmény. Mindig van valami apró átfordulat, amiből ki kell vennünk a tanulságos részt. Hogy miért? Hogy megérjünk, felnőjjünk, vagy csak spontán megtanuljunk  viszonyulni emberhez, emberekhez.
Velem kapcsolatban az a legnagyobb probléma, hogy túlságosan hamar képes vagyok megkedvelni bárkit is.    Aztán csak tiporgok.... van, hogy hónapokat, mert annyira ragaszkodom az általam felállított érzésvilághoz. Ragaszkodom... fenéket. Az élményem késztet arra, hogy ragaszkodjak. Szóval már rég meg kellett volna tapasztalnom, hogy ne dőljek be ezeknek az érzéseknek ... de mégis ... van bennem valami, ami erősebb a tudatosságnál ....
Viszont azt megtanultam, ebből is, hogy nehéz az érzéseket háttérbe szorítani. Bármennyire is akarjuk és bármennyire is tudatosan álljunk hozzá egy adott dologhoz.