Néha furcsa élethelyzetekbe kerülünk, amik kizárják a külvilágot.
Aztán olyan mintha szédülnél. Szembesülsz azzal, hogy mit zártál ki tegyük fel egy adott nap. Végül pedig realizálod, hogy mennyi mindent fel kell adnod, csak azért mert ki kell zárnod a külvilágot. Szörnyű paradoxon.
Most pedig ott jön az a bizonyos feltételezés, ami azt taglalja, hogy ugyebár semmire sem vagyunk kötelezve.
Én olykor úgy érzem, hogy mégis, mivel valahogy túl kell élnünk a napokat. Ez viszont csak úgy működik ha bevállalunk olyan dolgokat amik nem éppen a szívünk csücske, viszont szükségünk van rá. Teszem fel, életszínvonal növelése céljából, vagy csak spontán, hogy hasznosan legyünk.
Tehát... és végül a végső következtetésem: vagy alkalmazkodunk, vagy fejbe vágjuk magunkat egy baltával.