Írjunk valamit.
Mit kéne? Nem tudom. Egyesek azt mondják túl sokat gondolkodok. Igaz is ... tényleg egy káosz vagyok. Elszalasztok élményeket, mert úgy könnyebb, aztán álltatom magam, hogy így a jobb, mert .... könnyebb. De, hogy a pesszimizmus virágát gyökerestől kitépjem vegyük egy próbatételnek. A kapcsolatunk próbatétele, ami a fejemben lévő káosz miatt nem sok jóval kecsegtet. Ez az én hibán, én vagyok kibaszottul elcseszett. "Szorí", de ez van.
Sajnos olyan ember vagyok, akinek idő kell. Mindenhez. Ahhoz is, hogy: .... mindenhez.
Na jó, meglátjuk, hogy mi lesz. Az önsanyargatást már eléggé megszoktam. Olyannyira, hogy már elő is idézem saját magamnak. No persze ez a lelki idiótaságokra érvényes, azt leszámítva, hogy elég nagy a fájdalomküszöböm.
Jó lenne olvasni, az mindig kikapcsol, csak nincs itt a buszom, amin felveszem a szokásos pozícióm és abban a negyvenakárhány percben kikapcsol a tudatos agyfosott káosz, ami amúgy napjaim sok százalékát meghatározza.
Szóval várok .... talán ha most kötelezne valaki arra, hogy legyen Újévi fogadalmam, akkor az az lenne, hogy jövőtől megpróbálok én lenni a megtestesült spontaneitás. Csak nekem ehhez is idő kell, pedig ezt nem épp az határozza meg, hogy rágódunk valamin. Perpill azon, hogy idő kell a spontán marhasághoz.
Óu ...megint elszaladt a ló, még jó, hogy a "kriszmösz" rénszarvas már rég lelépett. Magyarán vége a karácsonynak. De legalább jó volt, sőt... nagyon  jó.